Slow Steps

Újra itt körötökben. Most igen,jól látjátok, a vásárlásról lesz szó. Azaz mindenféle random nyavalygások arról,hogy mi mindenre fáj az ember lányának a foga,és hogy miért is szeretek annyira költekezni.
Szerintem ezzel nem csak én vagyok így,hanem az emberek többsége is, a hobbinkra szívesen költünk.Nekem a hobbi fogalmát kimeríti az olvasás,ezért általában könyvekre fáj a fogam. Mangák tömkelegére,mint ahogy azt egy kívánságlistás postomban lehetett olvasni.
De ez nem minden.A szüleim és barátom legnagyobb bánatára én is rettenetesen szeretek ruhát és hasonló dolgokat vásárolni,szétcincálva ezzel a közvetlen környezetem idegzetét.Ezt példázza a most szombaton megejtett egész napos vásárlásunk is,amely kellemes lődörgésnek indult,majd élet-halál harccá vált a ruhák tömkelegében.
Mert vásárolni ugyebár nehéz. Kell hozzá a megfelelő mennyiségű pénz (valójában ezt a legnehezebb megszerezni,de egy jó egy órás könyörgés sok mindenre jó), a megfelelő üzlet, idő, türelem és még sorolhatnám mi minden.Most kivételesen pénzünk is volt, így elszántan vágtunk neki a nagy tavaszi bevásárlásnak. Aki nem tudná, érdemes a téli leárazások idején vásárolni, mikor a szezon végén a legtöbb bolt a fenébe kívánja a rajtuk maradt ruhák tömkelegét. Ám vigyázzunk,ne ugorjunk be minden szarnak.
Elhatároztuk, hogy ellátogatunk a sokat emlegetett Premier Outletbe, hogy márkás cuccokat szerezzünk be viszonylag olcsón. Általában a fekete ruhákból nem igazán számít, hogy idei vagy tavalyi kollekciót visel-e az ember, úgysem feltűnő. Ám a helyszínen be kellett látnunk, hogy nem az van, amire számítottunk. Drága, ronda és vagy 3 szezonnal ezelőtti cuccok sorakoztak a polcokon. Pfff....ennyit az Outletről. Ám így is, mire végigjártunk mindent, egyre csak reménykedve, hogy találunk vmi kevésbé ringyós hacukát, vagy öregasszonyos fehérneműt, be kellett látnunk, hogy ideje elhúznunk vissza a városba. Ezt meg is tettük, s mint kiderült pont szerencsénk volt, hogy az orkán a buszra szállásunk után érte el Pestet.
Pesten be a Westendbe és kezdődhetett az újabb kör rohangálás és próbálás. El kell ismernem, kedvesem egész délelőtt hősiesen állta a sarat, de délután már türelme igen csak fogytán volt. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy én és a húga fejenként min. 6 ruhát próbáltunk egyszerre, anyagok és színek különbségéről, szabásmintákról vitatkoztunk, mint azt két nőnemű egyed nagyon gyakran tenni szokta. Szegénykém, pedig csak egy nadrágot és egy kabátot akart.:S
Majd vmikor este 6 körül hazavetődtünk szatyrokkal megpakolva, jó 20000Ft mínusszal. És még csak nem is vettünk sok mindent...Tényleg vigyázni kell, hogy mit hol nézel ki, mert jól megcsapolják a pénztárcádat. De persze mindez megérte, mert mi nők képesek vagyunk akár a helyszínen beleszeretni egy csinos kis fekete kabátba vagy pettyes felsőbe.:)
Ám hiába a jól eső érzés,hogy végre találtam magamnak egy csomó jó cuccot. Eljön a másnap és még többet akarsz...még több ruhát, könyvet, cipőt (mert a régi már lerohad a lábadról, annyit hordtad) meg egyéb ilyen apróságok.
Most is kinéztem magamnak pár angol mangát, amire szívesen elkölteném a pénzem, ha maradt volna vmi. Ehelyett van az egész hetes lekváros kenyér evés, a spórolás a vonatjegyre stb.
Úgyhogy így összegezve csak azt tudom mondani, hogy baromira nem jó fogyasztói társadalomban élni, ahol minden egyre inkább arra ösztönöz, hogy vegyél olyan dolgokat, amelyek nélkül jól meglennél, ha nem kapcsolódnának szorosan a tárgyak által kialakított énképedhez. De szép is lenne! Mindenki megszerezhetné azt a ruhát, amelyiket akarná, vagy esetleg mindegy is lenne, hogy milyen ruhád van, senki sem nézné.:)
De ez van,és nekünk nőknek tartani kell az iramot a fogyasztói társadalom diktálta tempóval, ha szépek, fiatalok és kívánatosak akarunk maradni. Hát picit innen nézve szánalmas.:S Lehet,hogy nem is jártunk olyan jól...?